Új kapcsolat keresése az ember és a gép között, a hardver és a szoftver szintjén egyaránt
A Clarion hatalmas szakértelemmel rendelkezik az eszközöknek az autók belsejében, mint speciális környezetben való működtethetőségének javítása terén. Erre alapozva a vállalat az ergonómia köré szervezett számos szempont alapján igyekszik biztosítani minden egyes terméke használhatóságát. Mindennek a tengelyében az ember és a gép között újfajta kapcsolatot létesítő ember-gép felület (HMI) elképzelésének megalkotása áll. A HMI javítására több különböző szempontot használunk: nem csupán hardverszempontokat, úgymint a gombok számának, méretének és elhelyezésének megállapítását, hanem szoftverszempontokat is, úgymint a térképek kialakításának, a műveleti logikának, a menürétegeknek és az LCD kijelzőkön megjelenő műveleti utasításoknak a megválasztását is.